Kreatív gyermek - Kézműveskedés otthon

Kreatív gyermek - Kézműveskedés otthon

Tudod mi az a csiriz?

Vetőmagszalag készítése környezettudatosan

2022. február 25. - Katica11

Egy régi emlék villant fel bennem.

Első osztályos voltam, amikor valamit meg kellett ragasztani, de nem volt otthon ragasztónk, ezért az anyukám csirizt készített, azzal ragasztottuk meg a házifeladatként kapott alkotást. Talán nem is árultak akkoriban rendes ragasztót. Emlékszem rá, hogy valami kisüveges vízszerű ragasztót lehetett kapni, ami teljesen szétáztatta a papírt, inkább bosszúságot okozott, mint az alkotás örömét. Ha már a ragasztónál tartunk, az biztos, hogy néhány évvel később már árultak "Technokol"-t, ezt azért tudom ilyen biztosan, mert gyerekkoromban rengeteget alkottam, és egy ilyen akció során sikeresen ráfolyattam a technokolt a szőnyegre, amiből sehogyan sem tudtam kitakarítani, így kénytelen voltam hónapokig leplezni a szőnyegnek ezt a részét. Hol a széket toltam a megfelelő pozícióba, hol egy cserép virág vagy egy lazán a foltra helyezett könyv takarta el ezt a szépséghibát. Ha jól emlékszem ettől kezdve mindig én porszívóztam a szobámat. :-)

Szóval vissza a csirizhez. Ma vetőmagszalagot készítettem. Gyönyörű idő volt ma kint, már alig várom, hogy veteményezhessek. Mi is az a vetőmagszalag? Egy praktikus, környezetbarát lehetőség a gyorsabb veteményezésre. Lehet készen is kapni, de mennyivel mókásabb elkészíteni! A gyerekek is tudnak segíteni az elkészítésében.

Lássunk neki!

Szükség lesz hozzá néhány méter WC-papírra, csirizre, ecset, ollóra, tollra és a vetőmagra.

Hogyan készül a csiriz?

Egy joghurtos pohárba tegyünk 1-2 evőkanál hideg vizet. Ebbe keverjünk 1 teáskanál lisztet. (Én valahol azt olvastam, hogy rozsliszttel készítsük, de valószínűleg a búzaliszt is jó.) Sűrűnek kell lennie.

Ecsettel kenjünk a wc-papírra kis csirizpöttyöket. Ezekbe tegyünk 1-1 szem magot. (Én egy gyufaszálat belemártok a csirizbe, majd ezzel a pálcikával felveszek 1 szem magot, amit ráragasztok a papírra.)

Így néz ki:

 

vetomagszalag_2.JPG

Mi látható a képen?

A wc-papír 1 rétegére ráragasztjuk a magokat egymástól azonos távolságra. Hogy pontosan hány cm-re legyenek egymástól, arra a mag tasakján találunk adatot. Általában 3-8 cm-re tegyük a magokat a papírra.

Ezután hajtsuk rá a papírt a magokra, így alul és felül is lesz egy vékony papírréteg.

vetomagszalag_4.JPG

Írjuk rá a szalag végére, hogy milyen magot tartalmaz!

Én 2 sorba ragasztottam a magokat, ezért kettévágtam a szalagot hosszában.

vetomagszalag_7.JPG

Miért környezetbarát a magszalag? Mert így sokkal kevesebb magra van szükség. Feleannyi, de lehet, hogy csak negyedannyi magra lesz szükség. Ezenkívül nem kell egyelni / ritkítani a kikelt növénykéket, hiszen nem lesznek sűrűn. Végül egy esztétikai problémát is kiküszöbölhetünk: ha görbe sorokat vetünk, felénk azt mondják, hogy olyan mint az "ökörhúgyozás". Ha a vetőmagszalagot tesszük le a földbe, akkor egyenes sorokat kapunk.

Az is előnyös, hogy ugyanolyan mélyre kerülnek a magok, ezért egyszerre fognak kikelni.

Végül egy bónusz:

vetomagszalag_8_sorjelzo.jpg

A tejes dobozt szétvágva sorjelző címkéket készítettem. Így újrahasznosítom a csomagolóanyagot és közben azt is fogom tudni, hogy melyik sorba mit vetettem,

Ha kikel a veteményem, fogok róla hozni egy képet.

Van valaki, aki készített vagy használt már vetőmagszalagot? Írjátok meg nekem! És főleg próbáljátok ki, ha van kertetek!

Csodálatos kertészkedő hétvégét kívánok!

 

 

Farsangról pro és kontra

Ünneprontó gondolatok a farsangról

Mi jut eszembe a farsangról?

 

1971 - Hangjegylány voltam, de nem nyertem meg a tortát. Pedig az előző két évben én nyertem meg. Úgyhogy 5 évesen azt gondoltam, hogy ez nekem jár, és bőgtem. Amikor virágárus lány voltam, nyertem. Utáltam a hangjegylány ruhát, meg a farsangot.

1999 - Kötelező beöltöztetni a gyereket valaminek, de semmi ötletem. ami még rosszabb, hogy a gyereknek sincs. Bármit mondok, nem tetszik neki. Varrtam neki cica jelmezt. Jó lett a mérete, és tetszett a gyereknek is. Aztán a felvonulás után azt látom, hogy derékig nekivetkőzött a gyerek. Kérdezem mi a baj? Azt mondja, hogy megsül a jelmezben. Hát gyorsan átöltöztettem, és csak a szimpla színezett álarc mentette meg, mert ugye valaminek be kellett öltözni.

alarc2.jpg

2015 -Motiválnom kell az osztályomat, mert mi be fogunk öltözni! Tortát akarok - 50 évesen :-) Ötletbörze: minek öltözzünk? Kukták, kéményseprők, tűzoltók, ..., rockzenekar, kommandósok. Miután megbeszéltük, hogy mihez van ruhánk, kellékeink: a kommandósok nyert. Az automata fegyvert Zalántól kaptam kölcsön, a fekete sísapkát a férjemtől oroztam el, csupa fekete öltözetet nem volt bonyolult beszerezni. Szerintem a várakozás percei alatt majdnem megőrjítettem a gyerekeket az automata fegyver ropogtatásával. Ámbár a végén az egész emelet harcban állt :-), de addigra végre elindult a menet. Mármint az egész iskola tett egy kört a városban. Mi voltunk a leghangosabbak. Fegyverropogás, ordibálás, integetés. Könnyen megtehettük, mert senki sem ismert fel bennünket - vagy legalábbis ezt hittük. Engem egészen biztosan nem ismertek fel a járókelők, mert nem abban a városban laktam, ahol éppen tanítottam :-))) Szóval mi aztán elűztük a gonoszt, a démonokat! És ami a lényeg:

MEGNYERTÜK A TORTÁT!

Szóval talán visszanyertem a farsangba vetett bizalmamat.

De biztos, hogy nem csak nekem okozott sok évig tartó traumát a farsang, mert egy rádióműsorban hallottam, hogy sokakat még felnőttként is sokkol az a gyerekkori élmény, amit a farsanghoz kapcsolódóan átéltek. Nekem az jött le ebből a műsorból, hogy ne öltöztessétek a gyerekeket kukoricacsőnek, postaládának, minikonyhának, sőt semminek, amihez papírdobozba kell dugni a gyereket. Saját tapasztalatból azt tenném hozzá, hogy a kezes-lábas kapucnival sem túl jó ötlet, ha egy zsúfolt, meleg teremben kell fellépni benne.

Az első szerintem az legyen, hogy megkérdezed a gyereket, mi szeretne lenni? És ha ő szeretne a nyolcadik királykisasszony lenni, akkor se beszéld le erről, csak azért mert kreatívabb ötleted van, vagy mert a családban hagyományozódó jelmezt szeretnéd rászuszakolni, az egyszerűség kedvéért.

Általában az aktuális filmtrendek is beleszólhatnak a jelmezkészítésbe. Az egyszarvútól a varázslótanoncig, a kakastól a pillangóig sokféle jelmezt készítettem, mire a két gyermekem kinőtt a beöltözős korból. Lehet, hogy nem véletlen az, hogy a középiskolában már nem voltak farsangi beöltözések. Szerintem addigra mindenkinek tele lett a hócipője a farsanggal.

Pedig milyen szívesen részt vennék egy velencei karneválon, s ha lehetne, még egy olyan fogantyús álarcot is szívesen tartanék magam elé.

Azért azt remélem, hogy az emberek nagyobbik fele valóban fergeteges örömmel készül bármilyen farsangi mulatságra. (Bár a környezetemben nem ezt tapasztalom.)

Te szereted a farsangot?

Tedd le a voksod a farsang mellett vagy ellen kommentben! Én kíváncsi vagyok az eredményre. 

 

alarc3.jpg

Ha elkészítenétek a fenti álarcot, rajzolj egy hasonló alapot fehér műszaki kartonra, és hagyd, hogy gyermeked kedve szerint színezze. Minél színesebb, annál jobb! Én a zsírkrétát ajánlom, vagy filctollat, esetleg valami jó erősen fogó színes ceruzát.

alarc1.jpg

Jó alkotást! Remek farsangozást!

Csak szívekből - virágos kép készül

 

 Egy dekoratív képet készítünk ezen a hétvégén. 

 

3 különböző méretű szívet vágunk ki. A színeket hangulatunknak - és az otthon lévő színes papíroknak -  megfelelően válogassuk össze. Nagyon szép a rózsaszín - lila; sárga - narancs - piros; vagy a kék árnyalatai.

 

 1. lépés: készítsünk három méretben szíveket - minden féléből 8-10 darabot. Valamennyit hajtsuk félbe.

 

szives_kep1.jpg

 2. lépés: egy A/4-es műszaki rajzlapra rajzoljunk egy nagy szívet, akkorát, ami kitölti a lapot. Kb. 1-1,5 cm maradjon ki a lap szélétől. 

3. lépés: Helyezzük el a félbehajtott szíveket a fehér lapra, majd addig tologassuk, amíg a nagy szív körvonalain illeszkednek a szirmok, belül pedig a kisebb szirmokból alakítsuk ki a virágokat. Figyeljünk arra, hogy a szirmok ugyanabba az irányba nyíljanak!

4. lépés: A közepébe krepp papírból kis gombócot formázunk.

5. lépés: Ragasszuk a papírra a szívek alsó felét, végül pedig a virágok közepébe a krepp papír gömböt.

 

szives_kep2.jpg

 

 Bár úgy tűnik, hogy nagyon egyszerű elkészíteni ezt a képet, elég sok türelem kell az elkészítéséhez.

Jó alkotást kívánok erre a hétvégére is!

Emlékkönyvbe szívecske és más figurák

Klasszikus maszatolós technikával

Amikor gyerek voltam, még divat volt az emlékkönyv. Mindenféle vicces szövegeket írtak bele a barátnőim, voltak benne szamárfülek "titok" felirattal, Mickey egeres rajzok és vicc oldal. A legjobb az volt, hogy mindenki beírta a nevét egy kis szivecskébe. Egy ilyenbe:

 maszatolos_sziv1.jpg

Szerintem ma is élvezik a gyerekek, ha ilyen szíveket maszatolhatnak az ujjukkal.

És persze bármilyen más formát is kitalálhatunk.

 maszatolos_sziv2.jpg

Hogyan készül?

 

Készítsük el a sablonokat bármilyen maradék papírból, akár szórólapból, majd hegyezzünk rá valamilyen színes ceruzát.

Tegyük rá a sablont egy fehér papírra.

Maszatoljuk rá az ujjunkkal a színes ceruzahegyezéket a fehér papírra!

Remélem ti is élvezitek ezt az egyszerű technikát.

Szívesen megnézném nektek hogyan sikerült. Mutassátok meg!

 

Jó hétvégi maszatolást!

Valentin napra

Szívek mindenhol -1

Valentin napon leginkább szívecskés ajándékokat adunk egymásnak.

Csokit, sütit, tortát, ékszert...

 

Ráhangolódásképpen díszíthetjük is a lakást.

Amit ma ajánlok, egy kicsi gyerekekkel is könnyen elkészíthető, krepp papír szívecske.

Krepp papír szívecske

 

Szükség lesz hozzá egy kevés kartonpapírra, krepp papírra vagy selyempapírra, papírragasztóra, ollóra.

 

krepp_papir_sziv_1.jpg

A piros krepp papírtból kis darabokat ( 1-2 cm) tépünk/nyírunk, majd ezeket a mutató és hüvelyk ujjunk között kis gombóccá sodorjuk. 

Elkészítjük az alapot. Kartonpapírból szív alakot szabunk ki.

Ezután beragasztózzuk a kartonpapír egy részét és szorosan rárakosgatjuk a krepp-papír gömböket. Finoman nyomkodjuk rá a kartonra.

Haladóknak és türelmeseknek ajánlom ezt a mintás változatot.  :-) 

 krepp_papir_sziv_2.jpg

  

Várjuk meg, amíg teljesen megszárad.

Tipp:

Ha ügyesen gömbölyíti a gyermek a papírgolyókat, megtaníthatod neki azt is, hogyan készítsen csomót egy fonal végére.

Szívecskékből sosem elég, ezért legközelebb is szíves meglepetést hozok!

 Vidám alkotást kívánok!

Várom a tavaszt!

Már nagyon várom a tavaszt!

Ez a jégbe zárt világ nem az én világom.

 

Találtam néhány régebbi fotót tavaszi virágokkal, tulipánokkal:

tulipan.JPG

tulipan2.JPG

 

A tulipánok ihlették ezt az ablakdíszt:

ablakdisz_-tulipan.jpg

Azt hiszem ehhez nem kell részletes leírás, csak színes papírok, olló, cellux.

ablakdisz_-tulipan2.JPG

Lássuk csak közelebbről azokat a tulipánokat!

ablakdisz_-tulipan3.JPG

 

Hajrá Tavasztündér, gyűrd le Tél Tábornokot!

Vidám, színes alkotást kívánok!

 

Díszítsük a ceruzatartónkat!

Ha elkészítettétek a papírgurigából a ceruzatartót, akkor már csak a díszítése maradt hátra.

 

Amennyiben matt papírral vontátok be, úgy a legegyszerűbb rajzolni rá valamit.

 

Én most sormintát mutatok nektek, rendkívül egyszerű elkészíteni.

diszites_sormintaval.jpg

 

 

Néhány egyforma mintát szabjunk ki színes papírból. Kb 1-2 cm nagyságú legyen.

Celluxból húzzunk ki olyan hosszú csíkot, amennyi a ceruzatartó magassága (a szíves variáció esetén), vagy amennyi a henger kerülete (a lovacskás minta esetén) és még számoljunk rá 2 cm-t a behajtáshoz. 

Ragasszuk a csíkra a mintákat olyan sűrűn, ahogyan gondoljuk (a színes oldalával lefelé), majd a celluxot ragasszuk a ceruzatartóra, a két végét hajtsuk be a belsejébe és az aljára a szívecskés verziónál, vagy a lovacskásnál egymásra átfedéssel.

diszites_sormintaval2.jpg

Már készen is vagyunk!

Ha van mintalyukasztótok, azzal is lehet  dolgozni, de ha nincs, akkor is nagyon szép mintákat tudtok kikanyarítani a papírból. Pl. virágokat, csillagokat.

Varázslatosan egyszerű, ugye? 

Ha nektek is sikerült elkészíteni a ceruzatartót, küldjétek el a fotóját!

 

Remek varázslást kívánok!

 

 

Egy kis hulladékhasznosítás

Új életre kel egy papírhenger

 

Ma reggel lefogyott a papírtörlő-kendő a gurigáról, s mielőtt kidobtam volna, megsajnáltam, mert nagyon szép, stabil hengernek látszott. Így gyorsan egy ceruzatartót bütyköltem belőle. 

Mert ceruzatartóból sosem elég. :-) 

 

Ti is könnyen készíthettek hasonlót. Lássuk a hozzávalókat és az elkészítés menetét:

Szükségetek lesz egy papírhengerre. (Lehetőleg nagyobb átmérőjű legyen, mint egy WC-papír guriga.)

Aztán egy színes papírra, elég egy A/4-es méretű.

Egy kis dobozkartonra, kb. 10 x 10 cm-es darab.

Eszközök: olló, ceruza / toll, ragasztó, vonalzó esetleg egy kenyérvágó kés.

 

Hogyan készül?

papirhenger.JPG

 

 

 

 

 


papirhenger1.JPG

 

A kartondobozra rajzoljuk rá a hengert.

 

 

 

 

 

 

papirhenger2.JPG

 

Szeljük ketté a hengert, ha túl hosszú. Ha ceruzát, ollót tárolunk benne, akkor kb. 15 cm magas legyen.

Nekem könnyebb volt egy recés élű kenyérvágó késsel kettévágni, mint ollóval.

 

 

papirhenger3.JPG

 

Színes papírból szabjunk ki egy téglalapot, amely elég hosszú ahhoz, hogy körbeérje a hengert. 1 cm átfedés elég. A guriga mindkét hosszanti oldalán hagyjunk rá 1,5-1,5 cm-t. Az egyik oldalon egyszerűen hajtsuk fel, a másik oldalán nyírjuk cakkosra.

 

 

 

papirhenger4.JPG

 

 

 

   Ragasszuk rá a papírt a hengerre az átfedés mentén.

   Hajtsuk be az alján a cakkos részt, a tetején a simát.

 

 

papirhenger5.JPG

 

   

Szabjuk ki a kartondobozból a kört, ami a talpa lesz a ceruzatartónak.

 

 

 

papirhenger6.JPG

 

Ragasszuk rá a hengerre az alját. A cakkos színespapírt ragasztózzuk be. Egy vonalzóval belülről tudjuk lenyomkodni a ragasztós részt a kartonra.

 

Majd a színespapírból vágjunk ki egy kört, ami 2-3 mm-rel kisebb, mint a guriga. Ezt a színes kört ragasszuk a henger belsejébe.

 

 

papirhenger7.JPG

 

 

 

Így fog kinézni!

 

 

papirhenger8.JPG

 

 

Olyan stabil lett, hogy még a hosszú vonalzó sem billentette ki az egyensúlyából.

 


papirhenger9.JPG

Munkában az új ceruzatartó!

 

Kellemes hétvégi alkotást kívánok!

 

Legközelebb néhány tippet adok arra, hogyan díszíthetitek ezt a ceruzatartót.

 

 

 

Halasszuk el a karácsonyt!

avagy mi nem jut eszembe a hóesésről

Hull a hó, nagyon pustol, mindenhová bebújnak a hópelyhek. A kapucnimba, a táskámban is pihen jó pár.

 

Ilyen kellett volna legyen a karácsony! Hópelyhes, fehér, csikorgó, jeges. Olyan, amilyennek a költő megírta:

 

Weöres Sándor: Köszöntlek, karácsony

 

Karácsony, karácsony

Jég-udvaros napja

Jég-reszelős napja!

Mindenki az uzsonnáját

Hó-kendőbe kapja.

Köszöntlek, karácsony

Fagy-csillagos éje,

Megdermedt napkelte,

Szürke madár röpte,

Újesztendő közelsége

Mikulás hónapja.

 

De most január 11-ét írunk. vége a karácsonyi ünnepkörnek, sokan kidobták már a lepotyogott levelű karácsonyfát is. Elrakták a csillogó díszeket. Csak egy szomorú szürke napnak indult a mai. Ilyen is lesz, ha hagyjuk.

Az én javaslatom az, hogy akkor legyen karácsony, amikor puha hótakaró fedi be a tájat, ekkor legyen otthon mindenki! Apa ráér szánkóztatni a gyerekeket, anya finom sütit készít, a gyerekek meleg kakaót szürcsölnek, a felnőttek forralt bort kortyolnak. És pihennek, amíg esik, szakad, pustol, röpköd, szállingózik a hó. Kimegyünk hóembert építeni, lesöpörni a járdáról a fehér paplant, megetetjük a madarainkat és nyugalom van. Nem kell senkinek sem az utakon izgulni, hogy hazaér-e? Bármi tud várni néhány napot. Szerintem ez lenne az igazi pihenés. Nem kényszerből, mert nem tudunk elindulni amíg nincsenek letakarítva az utak. Csak úgy, mert jólesik.

A hó is jól esik itt az Alföld déli részén. Ma karácsonyt tartunk. Építünk hóembert, este kortyolgatunk forralt bort.

Tedd te is ezt! Építs hóembert! Vagy hónyulat, hócicát, hóelefántot, iglut...

Szép napot!

 

 

Hétindító egyszerű papírjáték

"Hétfőn még a fű se nő!"

 

- mondta anno középiskolai matematika tanárom, ezért hétfőn sosem írtunk dolgozatot és nem feleltünk. (De a hét többi napján bőven bepótoltuk a tanulnivalót!)

Ma én is így voltam. Lefagyott a lakat, nem tudtam kinyitni a kaput.

Befagyott az autó zárja, nem tudtam kinyitni az ajtaját.

Lefagyott az autó szélvédője, miután fújtam rá jégoldót, úgy tűnt jó lesz. Beülök a kocsiba, erre csupa jégvirág az ablak.

Nagy nehezen elindultam, de 2 km után bevillant, hogy valamit otthon felejtettem. Irány vissza.

Végül amikor kiszálltam az autóból, nagyon büdös, égett szag csapta meg az orromat. 

Szerencsére haza tudtam jönni.

De talán érthető, hogy ma már nem merek belefogni semmi extrába. Viszont készítettem egy cuki kukacot. 10 perc alatt készen lett. Még nektek is belefér a mai napba.

 

Kb. 6cm átmérőjű köröket rajzolunk különböző színű papírokra. Én egy kisebb konzervdobozzal rajzltam meg a köröket.

5  darabot hajtsunk félbe.

kukac1.jpg

Amelyik az arca lesz, azt nem hajtjuk félbe, de rárajzoljuk a szemeket és a szájat.

Kisebb átfedéssel ragasszuk egymáshoz a félbehajtott köröket.

Végül illesszük a helyére a fejet.

kukac2.jpg

Ilyen lett a CUKI KUKAC:

 

kukac3.jpg

Jó alkotást! Szép estét kívánok!

süti beállítások módosítása